Szeretettel üdvözöllek!

Csavajda Ramóna vagyok,

Önbizalombomba Nagykövet

Én fogom tartani a tréninget 

2008 óta katonaNŐként dolgozok, mellette 3 csodagyermek nagyon fáradt, de annál boldogabb anyukája vagyok. 6 éve nevelem Őket egyedül, így hatványozottan nehéz azt az érzelmi biztonságot megteremteni és megadni Nekik, amit én szeretnék, hiszen a hétköznapokban ANYA és APA vagyok egy személyben.
Nevelem Őket a legjobb tudásom szerint, vannak jobb és rosszabb napjaink, de mindent egybevetve szerintem jó csapat vagyunk.

Látom azonban, hogy minden igyekezetem ellenére az önképük, az önbecsülésük, az önbizalmuk nem feltétlenül van mindig a helyén. Mivel az én önbizalmam néhány éve még a habokban sem volt, így –bár akkor ezt még nem tudtam volna megfogalmazni- óhatatlanul is „rossz példát” mutattam néhány helyzetben a Gyermekeimnek. És bár a szeretet, a gondoskodás részemről maximális, az én önbizalom-problémám kiütközött rajtuk is.
Ráadásul nem élük steril világban, vagyis nem csak a mikrokörnyezetük hatása befolyásolja gyermekeink fejlődését.

Az a hatalmas követelményrendszer, ami sok esetben már az óvodában is, de az általános iskolákban szinte kivétel nélkül jelen van, összenyomja a gyerekeket. A megfelelési kényszer, a nyomás, a rengeteg felesleges és túlbonyolított, nem az életre felkészítő tananyag alatt összeroppannak lelkileg. Nincs idejük gyereknek lenni, futkározni, játszani, megalapozni önmagukat, hogy felnőttként saját maguk legjobb változatai lehessenek.
Látom, tapasztalom mind a saját, mind a környezetemben élő fiataloknál, hogy ezen mihamarabb változtatni kell! Változtatni, míg nem késő! És ezért mi, felnőttek vagyunk felelősek.
Én a saját bőrömön tapasztaltam meg, hogy az Enikő által fejlesztett programnak fantasztikus ereje van. Már a tanulási fázisban éreztem, hogy szárnyalok, hogy mintha átszakadt volna egy gát, ami a helyes önértékelésem útjában állt. Egy olyan támogató közösségbe csöppentem, amiben önmagam lehetek, emelnek és megtartanak, nem engedik el a kezem!
És ezt igenis meg kell tapasztalniuk a Gyerekeimnek, a Gyerekeinknek is! Mert önbizalomhiányból építkezni nem lehet! Önmagunk legjobb kiadásai csak helyes énképpel lehetünk!

Várom szeretettel a Te Gyermekedet is, hogy együtt fedezhessük fel a csodálatosabbnál csodálatosabb tulajdonságait, kreativitását, rejtett képességeit. Ugyanis hiszem, hogy minden emberben ott van a tehetség magva, csak sajnos nem mindenki tudja gyönyörű virággá kinőni magát. De Te
és én… tehetünk ellene! Hiszen Mindenki arra hivatott, hogy az álmait megvalósítsa! Ehhez pedig fontos tudni, hogy

A HIT hidat épít lehetetlen és megvalósulás között!

A tréning időpontjai

Székesfehérvár:

2023. december 2-3.

Pontos helyszín:

Tata:

2023. december 9-10.

Péntek: 16-19 óráig

Szombat – vasárnap: 9 – 16 óráig

Pontos helyszín:

A tréningre az alábbi űrlap kitöltésével tudsz jelentkezni. 

Várlak titeket szeretettel! 

Jelentkezés menete:

A jelentkezés menete:

  1. Kérlek töltsd ki a lentebb látható jelentkezési űrlapot.
  2. Az űrlap kitöltése után hamarosan fel fogom venni a kapcsolatot.
  3. Az előleg befizetése után válik biztosítottá gyermeked részvétele a táborban.