SZERETNÉM, HOGY KÖNNYEBBEN TANULJON →

Nálatok is így telik a tanulás?

„Mindjárt…” „Még öt perc…” „Nem akarok tanulni!”

Újra szólsz. Aztán még egyszer. Mire végre előkerülnek a könyvek, a tanulásból sokszor vita, feszültség vagy akár sírás lesz – és estére már mindketten elfáradtok benne.

Vagy éppen nincs ellenállás.
A gyermeked szorgalmas, jól tanul, jó jegyeket hoz – de ennek ára van. Órákat tölt a könyvek felett, mindent tökéletesen szeretne tudni, izgul a dolgozatok előtt, és folyamatosan szorong attól, hogy elég jó lesz-e.

Máskor becsülettel tanul, mégsem tudja, hogyan tegye hatékonyan.
Olvas. Újraolvas. Magol.
Másnap pedig alig emlékszik arra, amivel előző este olyan sok időt töltött.

És idővel megjelenhetnek azok a mondatok is:

„Utálok tanulni.”
„Úgysem fog sikerülni.”
„Én ehhez hülye vagyok.”

A jó hír? A tanulás TANULHATÓ!

A gyermekeknek nem még több tanulnivalóra van szükségük, hanem egy olyan egyszerű, követhető rendszerre, amely megmutatja nekik, mit csináljanak, amikor leülnek tanulni.

A „Tanuljunk meg tanulni!” tréningen egy 5+1 egyszerű lépésből álló módszert sajátítanak el, amely végigvezeti őket a tanulás folyamatán – a tananyag feldolgozásától egészen addig, hogy azt később is magabiztosan fel tudják idézni.

Hogy a tanulás ne órákig tartó küzdelem legyen, hanem egy olyan folyamat, amit a gyermek ért, kézben tart – és egyre önállóbban képes alkalmazni.

De hogyan érjük el mindezt?

Egy 5+1 lépésből álló tanulási rendszerrel, amely a tanulás elejétől a végéig vezeti a gyermeked.

Sok gyermek azért érzi kaotikusnak a tanulást, mert egyszerűen nem tudja, mivel kezdje, milyen sorrendben haladjon, hogyan dolgozza fel az anyagot, vagy hogyan érje el, hogy később is emlékezzen rá.

A tréningen ezért nem elszigetelt „tanulási trükköket” tanítunk.

Egy komplett, lépésről lépésre követhető rendszert adunk a kezébe, amit később önállóan is elővehet, amikor leül tanulni.

Mi változik az 5+1 lépéses folyamat megtanulása után?

Mit tanul meg gyermeked a tréningen?

Nem elméletet tanítunk. Olyan technikákat gyakorlunk, amelyeket már a következő tanulásnál használni tud, azonnal be tudja építeni az otthoni tanulásba.

A tréning során a gyermeked többek között megtanulja, hogyan:

    • ossza be és tervezze meg a tanulását, hogy ne vesszen el a feladatok között;
    • dolgozzon fel nagyobb mennyiségű tananyagot, és találja meg benne a lényeget;
    • készítsen hatékony írásos és rajzos jegyzeteket;
    • használja a memóriáját a magolás helyett;
    • tanuljon verseket, idegen szavakat, fogalmakat, évszámokat, vagy képleteket;
    • készüljön fel dolgozatra, felelésre, vagy vizsgára;
    • és hogyan ismételjen úgy, hogy a tudás hosszabb távon is megmaradjon.

A technikákat nemcsak megmutatjuk – a gyerekek a tréningen ki is próbálják és begyakorolják őket. Mindezt úgy, hogy közben élvezzék is.

A tréning élményalapú és interaktív. A gyerekek nem órákon keresztül ülnek és hallgatnak bennünket: feladatokon, játékos gyakorlatokon, saját jegyzeteken és közös élményeken keresztül próbálják ki a módszereket.

Mert azt szeretnénk, hogy ne csak azt vigyék haza: „tanultam néhány technikát”, hanem azt az élményt is:

„Hé… nekem ez tényleg megy!”

Nézd meg mit írtak a gyerekek, amikor elvégezték a tanfolyamot!

(Klikkelj a képre)

Kinek ajánljuk?

A tréning nem csak azoknak szól, akiknek nehezen megy a tanulás….

9 éves kortól azoknak a gyerekeknek ajánljuk, akik szeretnének kevesebb idő alatt hatékonyabban tanulni, magabiztosabban használni a tudásukat, és egyre önállóbbá válni a tanulásban.

  • Annak, aki nehezen veszi rá magát a tanulásra.
  • Annak, akinek nehézségei vannak a tanulásban.
  • Annak, aki sokat tanul, mégsem elégedett az eredményeivel.
  • Annak, aki jó tanuló, de túl sok időt tölt vele, vagy szorong a teljesítménytől.
  • Annak, aki magol, és gyorsan elfelejti a tanultakat.
  • És annak is, aki már most jól boldogul – de szeretne még önállóbban és hatékonyabban tanulni.

MERT……

A tanulásmódszertan nem korrepetálás.

Nem azt tanítjuk meg, MIT tanuljon. Hanem azt, HOGYAN!

Ez kell a gyermekemnek!

Ki hozta létre a tréninget?

Bakó-Szikszai Enikő

pedagógiai terapeuta, okleveles rajz-vizuális környezetkultúra tanár, szakvizsgázott pedagógus. Az Önbizalombomba® franchise hálózat alapítója, a „Tanuljunk meg tanulni!” tréning létrehozója.

Enikő 4 diplomát szerzett a szakterülete különböző ágaiban. 5 évet dolgozott iskolarendszerben (általános iskolában és gimnáziumban egyaránt), 11. éve pedig vezeti a magán oktatási központját. 7 éve hozta létre az Önbizalombomba® módszert kifejezetten gyerekek számára, amely franchise hálózatként működve Magyarország számos területén elérhető. Ennek keretén belül hozta létre azt a tanulásmódszertan tréninget is, ami most már több ezer gyerkőcnek könnyíti meg a tanulási folyamatát és szeretette meg a számukra a tanulást.

Az oktatás mellett vezeti a szakmai csapatát. Az Önbizalombomba® Nagykövetekkel közösen minden nap azért dolgoznak, hogy olyan gyakorlatorientált eszközökkel és módszerekkel ismertessék meg a gyerekeket, amik által képesek lesznek kihozni magukból azokat a lehetőségeket, amik bennük rejlenek.

A 15 éves pályafutása alatt több mint 4 000 tanítványa volt már és munkája korántsem ért még véget. Célja, hogy minél korábban megismertesse a gyerekekkel az Önbizalombomba® módszert, hogy megkapják a szükséges eszközöket a tudatos, sikeres, kiteljesedett élethez.

Ki tartja a tréninget?

Kémenes – Köllő Eszter

Felsővezető

Kistarcsán él a családjával és két cicájukkal, tanulásmódszertan oktatóként dolgozik. Két kisgyermek édesanyjaként különösen fontosnak tartja, hogy ne csak a saját gyermekeit, hanem az egész generációt – azokat is, akik velük együtt nőnek fel – segítse a tanulás útján. Hisz abban, hogy ők jelentik a jövőt, és épp ezért különösen lényeges, hogy hatékony eszközöket kapjanak a kezükbe már most.

Tapasztalata szerint a mai gyerekek rendkívül leterheltek – rengeteg a tanulnivaló, sok a különfoglalkozás, miközben kevés idejük marad arra, hogy valóban gyerekek legyenek. Éppen ezért kulcsfontosságú, hogy minél előbb megtanuljanak hatékonyan és hosszú távra tanulni. Ezzel nemcsak jobb jegyeket érhetnek el, hanem több időt is nyernek az önfeledt játékra, barátokra és a családi együttlétekre. Ez a fajta kiegyensúlyozottság önbizalmat is ad, és hosszú távon is pozitív hatással van a fejlődésükre.

A tanfolyamon megszerzett tudást pedig nemcsak az iskolai évek alatt tudják majd kamatoztatni – a felsőoktatásban és az élet számos más területén is hasznukra válik.

Eszterrel az alábbi településeken találkozhatsz a tréningeken:

  • Kistarcsa
  • Dunakeszi és környéke
  • Veresegyház és környéke
  • Pest megye – kelet

További oktatóink, további helyszíneken

Eszter mellett az általa vezetett oktatói csapat tagjai az ország több pontján is várják a gyerekeket. Ismerd meg őket, és nézd meg, hol érhető el náluk a tréning!

Tóth Anita

Anitával az alábbi településeken találkozhatsz a tréningeken:

  • Gödöllő és környéke
  • Hatvan és környéke
  • Pest megye – kelet

Gödöllőn él, közgazdász és közgazdász-tanár végzettséggel rendelkezik, tanulásmódszertant oktat, emellett pedig meseíróként is alkot.

Hisz abban, hogy a tanulás sokkal több lehet egyszerű tudásszerzésnél: lehet felfedezés, játék, kíváncsiság és önmagunk megismerésének egyik útja is.

Saját tapasztalataiból és édesanyaként is jól ismeri azt a helyzetet, amikor a tanulás a gyerekek számára öröm helyett inkább kötelességgé, teljesítménnyé és folyamatos elvárássá válik. Sok időt és energiát emészt fel, miközben maga a tanulás lehetne könnyebb és élvezetesebb is.

Éppen ezért fontos számára, hogy olyan élményalapú, jól használható tanulási módszereket adjon a gyerekek kezébe, amelyekkel hatékonyabban, önállóbban és nagyobb sikerélménnyel tudnak tanulni.

Mert ha egy gyermek megtanul hatékonyabban tanulni, valami nagyon fontosat is visszakaphat: a szabadidejét. Azt az időt, amelyre a gyerekeknek nem luxusként, hanem a kiegyensúlyozott gyermekkor természetes részeként van szükségük.

Célja, hogy megmutassa a gyerekeknek: a tanulás lehet sikerélmény és fejlődés – és persze az sem mellékes, ha mindez a jegyeiken is meglátszik.

Ezeket mondták azok a gyerekek és szülők, akik már megtanulták ezt a módszert nálunk:

„A tanulásmódszertant nagyon hasznosnak érzem, könnyebben tudok tanulni vele. A verseket is sokkal gyorsabban tudom már megtanulni. Úgy érzem, hogy 5-ösöket könnyebben kaptam, mint ezelőtt és hosszú ideig emlékszem is, amit tanultam, nem felejtem el hamar. Sokkal jobban tanulok.”

„Nagyon tetszett az, amikor megtanultunk tanulni, sokkal könnyebben és gyorsabban megy most már a tanulás, nagyon jól jött. Mos már nem ijedek meg a sok tanulástól.”

„Nagyon szépen köszönöm Zsófi nevében is az egész hétvégét. Ez volt az első ilyen tréningje, jól el is fáradt, mert nagyon koncentrált, de nagyon sokat tanult belőle. Megígérte, hogy megtanítja nekem is, amit Tőled tanult…:-)

Én még csak belenéztem az első nap felvételbe, illetve átfutottam az anyagot, amit kaptak a lányok, de látom, hogy sok munkád van benne, igazán értékes, jól használható tartalmat állítottál össze. Gratulálok hozzá és kívánom, hogy még sok-sok gyereknek tanítsd meg a tanulási módszerekben rejlő lehetőségeket! :-)”

„Kedves Enikő! Nagyon szépen köszönjük a tréninget, Kitti nagyon jól érezte magát és hasznos ismeretekre tett szert! Áradozik, és mesél egyfolytában azóta! És játszva kibírta, pedig ennyi időt egyfolytában még nem kellett figyelnie. Hálásan köszönünk mindent!”

Pár nappal később:

„Ma kérdeztem Kittit egy olvasmány lényegéről és sokkal ügyesebben elmondta, mint eddig! Örülök ennek a pozitívumnak! Köszönjük a hozzájárulásodat, a munkádat, a türelmedet! Szép vasárnap estét!”

Ami nagyon megváltozott, hogy élvezem már a tanulást. Már sokkal motiváltabb és bátrabb vagyok és ez a jegyeimen is látszik, 4-esnél rosszabb jegyet nem kaptam október óta.

Az előbb Enikővel visszanéztük a füzetemben, hogy miktől féltem 3 hónappal ezelőtt. Megdöbbentem, amikor láttam, hogy mennyi félelmet írtam akkor fel, amitől most már nem is félek. Például felírtam, hogy matekból soha nem kapok majd jó jegyet, nem tudok javítani. Azóta csak jó jegyeket kaptam belőle, javítottam.

Most már tudom, hogy bármit meg tudok tanulni, bármire képes vagyok, amit csak akarok!

Beindultam és egy gépfegyverként kilőttem! :D”

Az iskolában 3 éven át küzdöttünk több tantárgyból is. A tréning alatt már magabiztosabb, céltudatosabb, sikerorientáltabb, feladattudatosabb lett kisfiúnk. Ezeknek és a tanulási módszernek köszönhetően a jegyei javultak. A legnagyobb sikerek, hogy 4-eseket és 5-ösöket hoz már matematikából, informatikából, sőt még szövegértésből is. Ilyen még nem volt!

Tanárai csak ámulnak, hogy is történt mindez…”

Nézd meg mit írtak a gyerekek, amikor elvégezték a tanfolyamot!

(Klikkelj a képre)

Mutasd meg a gyermekednek ezt a videót

Ezeket mondták azok a gyerekek és szülők, akik már megtanulták ezt a módszert nálam:

„Nagyon tetszett az, amikor megtanultunk tanulni, sokkal könnyebben és gyorsabban megy most már a tanulás, nagyon jól jött. Mos már nem ijedek meg a sok tanulástól.”

Ami nagyon megváltozott, hogy élvezem már a tanulást. Már sokkal motiváltabb és bátrabb vagyok és ez a jegyeimen is látszik, 4-esnél rosszabb jegyet nem kaptam október óta.

Az előbb Enikővel visszanéztük a füzetemben, hogy miktől féltem 3 hónappal ezelőtt. Megdöbbentem, amikor láttam, hogy mennyi félelmet írtam akkor fel, amitől most már nem is félek. Például felírtam, hogy matekból soha nem kapok majd jó jegyet, nem tudok javítani. Azóta csak jó jegyeket kaptam belőle, javítottam.

Most már tudom, hogy bármit meg tudok tanulni, bármire képes vagyok, amit csak akarok!

Beindultam és egy gépfegyverként kilőttem! :D”

„A tanulásmódszertant nagyon hasznosnak érzem, könnyebben tudok tanulni vele. A verseket is sokkal gyorsabban tudom már megtanulni. Úgy érzem, hogy 5-ösöket könnyebben kaptam, mint ezelőtt és hosszú ideig emlékszem is, amit tanultam, nem felejtem el hamar. Sokkal jobban tanulok.”

„Nagyon szépen köszönöm Zsófi nevében is az egész hétvégét. Ez volt az első ilyen tréningje, jól el is fáradt, mert nagyon koncentrált, de nagyon sokat tanult belőle. Megígérte, hogy megtanítja nekem is, amit Tőled tanult…:-)

Én még csak belenéztem az első nap felvételbe, illetve átfutottam az anyagot, amit kaptak a lányok, de látom, hogy sok munkád van benne, igazán értékes, jól használható tartalmat állítottál össze. Gratulálok hozzá és kívánom, hogy még sok-sok gyereknek tanítsd meg a tanulási módszerekben rejlő lehetőségeket! :-)”

„Kedves Enikő! Nagyon szépen köszönjük a tréninget, Kitti nagyon jól érezte magát és hasznos ismeretekre tett szert! Áradozik, és mesél egyfolytában azóta! És játszva kibírta, pedig ennyi időt egyfolytában még nem kellett figyelnie. Hálásan köszönünk mindent!”

Pár nappal később:

„Ma kérdeztem Kittit egy olvasmány lényegéről és sokkal ügyesebben elmondta, mint eddig! Örülök ennek a pozitívumnak! Köszönjük a hozzájárulásodat, a munkádat, a türelmedet! Szép vasárnap estét!”

Az iskolában 3 éven át küzdöttünk több tantárgyból is. Atréning alatt már magabiztosabb, céltudatosabb, sikerorientáltabb, feladattudatosabb lett kisfiúnk. Ezeknek és a tanulási módszernek köszönhetően a jegyei javultak. A legnagyobb sikerek, hogy 4-eseket és 5-ösöket hoz már matematikából, informatikából, sőt még szövegértésből is. Ilyen még nem volt!

Tanárai csak ámulnak, hogy is történt mindez…”

Mennyibe kerül?

A tréning teljes ára helyett, ami 59 900 Ft

ISKOLAI KEDVEZMÉNNYEL

Akár 40 000 Ft megtakarítás gyermekenként!

15- 20 fő

24 900 Ft
  • MEGTAKARÍTÁS: 35 000 Ft

21 főtől további EXTRA KEDVEZMÉNNYEL

19 900 Ft
  • MEGTAKARÍTÁS: 40 000 Ft

Ha a jelentkezők száma eléri a 21 főt, a 19 900 Ft-os kedvezményes ár MINDEN résztvevőre érvényes.

Vagyis nem csak a 21. jelentkezőtől lesz olcsóbb a tréning – az egész csoport részvételi díja 19 900 Ft/főre csökken.

Mi van benne az árban?

A tréning árában minden benne van, amire a gyermeked sikeréhez és az otthoni támogatáshoz szükség lehet.

Nézd csak, mit kapsz:

  • Teljes, élő tréning: Gyermeked végig részt vesz a személyes tréningen, ahol szakértői iránymutatást és azonnali visszajelzést kap.
  • Minden szükséges eszköz: Az összes eszközt biztosítjuk a tréning teljes ideje alatt.
  • Szülői oktatóvideó: Részletes videó lépésről lépésre bemutatja a módszert, amely segít, hogy Te is megismerd a tanult módszereket, és otthon is hatékonyan támogathasd gyermeked fejlődését.
  • Kinyomtatható, lépésről lépésre segédanyag: Otthoni tanuláshoz használható segédanyag, amely a tréning után is segíti a gyermekedet a tanulásban.
  • Egyéni konzultáció lehetősége: A tréning után konzultációra is van lehetőségetek, ahol kérdéseitekre választ kaphattok.
  • Zárt Facebook csoport tagság: Csatlakozhatsz egy támogató közösséghez, ahol megoszthatjátok a tapasztalataitokat, kérdezhettek, és további tippeket kaphattok.

Mindezekkel nemcsak a tréning alatt, hanem otthon is támogatást nyújthatsz neki a folyamatos fejlődéshez.

REGISZTRÁLOK kedvezményes áron!

+ KIEGÉSZÍTŐ TRÉNING opcionálisan választható

„Tanuljunk meg tanulni!” online tréning

  • Fokozd az agya teljesítményét!
  • Növeld a memóriád!
  • Tanulj gyorsabban!
  • Szabadítsd fel a képességeidet!

Azok számára, akik döntenek mellette, ez a tréning kiváló lehetőséget kínál az élő tréning anyagának kiegészítésére. A program gazdag kínálata további gyakorlati feladatokat tartalmaz.

Az itt bemutatott módszerek és technikák segítségével a résztvevők jelentősen bővíthetik tudásukat és készségeiket, így még hatékonyabbá tehetik a tanulással kapcsolatos

  • kifogások megszüntetését,
  • támogató hitrendszer kialakítását,
  • memóriafejlesztést,
  • kreatív gondolkodás kialakítását,
  • jobb agyfélteke aktiválását,
  • teljesítőképesség és agykapacitás kimaxolását,
  • figyelem-koncentráció fejlesztését,
  • félelmek megszüntetését,
  • stressz csökkentését.

EXKLUZÍV AJÁNLAT AZ ÉLŐ TRÉNING RÉSZTVEVŐINEK

Az online tréning ezen a kedvezményes áron kizárólag az élő tréning résztvevői számára érhető el.

Az élő tréningre történő regisztráció után rendszerünk automatikusan átirányít a következő oldalra, ahol lehetőséged lesz kedvezményes áron hozzáadni az online tréninget is a jelentkezéshez.

Ez természetesen opcionális – az online tréning megvásárlásáról a következő oldalon dönthetsz.

Választható hozzáférések az online tréninghez!

6 hónap

9 900
  • Eredeti ár: 34 900 Ft

12 hónap

14 900 Ft
  • Eredeti ár: 44 900 Ft

Ezt mondták azok akik már becsatlakoztak az online Tanulásmódszertan tréningünk oktatási felületére:

„Kedves Enikő!

Hidd el, rendkívül kritikus vagyok, főleg a magyar tanfolyamokkal.

DE Szuperek a feladatok és a bevezető „agytágítás” is érthető és lényegretörő volt. Elkezdtem a gyerekeimmel csinálni a gyakorlatokat és ők is lelkesek. Szóval csak így tovább!

Már minden féltett anyagot megnéztem, jegyzeteltem és alig várom a többit.”

Árgyelán Wágner Réka

„Szia Enikő! Nekem nagyon nagyon tetszik a tréning, igazán sok jó tipp van benne, rengeteget fejlődik minden.

Én most 42 éves vagyok és 6 hónapos a kisfiam akinek majd szeretnék segíteni, illetve én is mindig tanulok valamit, szóval nekem is hasznos.

7.es voltam, amikor beirattak egy hogyan tanuljunk tanfolyamra, ami inkább az agykontrollos technikákat és kevésbé kreatív technikákat vett figyelembe, valamit azért használt az is talán…. De a tied hihetetlen kreatív és örömteli. Gratulálok!

Még csak a 7es lecke elején tartok ugyan de nagyon élvezem. Eddig a legnagyobb „WOW” a 6kalap módszere volt.

Nagyon örülök, hogy rátaláltam Zsuzsi által erre a tréningre és beneveztem 🙂 tényleg mindig várom hogy mi lesz a következő feladat…. magam is élvezem és nagyon köszönöm a lehetőséget! AMúgy is fantasztikus , hogy majd fogok tudni segíteni „érdemben” a gyerekemnek, nemúgy mint nekem a szüleim anno…. Remélem jó kalandokban lesz részünk a tanulás terén is majd- ez a célom ezzel a tanfolyammal”

Bodon Orsolya

Kedves Enikő!

Nagyon örülök, hogy hozzájutottam ehhez a tanfolyamhoz.
Még az elején tartok, mert nehéz összehangolni a lányommal azt, hogy erre is legyen idő ( de igyekszem).
Azért előre belenéztem már pár gyakorlatba és nagyon jónak tartom, hogy lehet bőven válogatni közöttük, attól függően, hogy ki mire fogékony!
Nagyon szépen felépített a tanfolyam , klasszul vezet be és világít rá a dolgokra és közben motivál/ feltölt.
Nekem eddig csak jó érzéseim vannak a leckékkel kapcsolatban.
Majd késöbb írom a lányom által tapasztalt dolgokat!
Nagyon köszönöm!
Üdvözlettel: K.-Téren Beáta
„Kedves Enikő

 

Eddigi tapasztalataim: nagyon sok információt tartalmaz, nagyon sokrétű, érthető, és kreatív.
Tetszik, hogy beépítetted az önbizalomnövelést a tanulásmódszertanba. Ez nagyon fontos kulcs.
Üdvözlettel:
Gáspáré Tóth Judit

Fontos tudnivaló!

Ha esetleg maradt még benned bizonytalanság, hogy velünk tarts-e, tedd fel magadnak ezt a kérdést:

Mi a legtöbb, amit biztosíthatok gyermekem számára, hogy sikerélménnyé váljon számára a tanulás?

Ha szerinted is az, hogy egyszerűen elsajátítható technikákat tanuljon, akkor ott a helyed a „Tanuljunk meg tanulni” jobb agyféltekés módszerrel tanulásmódszertan tréningen!

HOGYAN TUDSZ JELENTKEZNI?

A jelentkezés mindössze néhány egyszerű lépésből áll:

1. TÖLTSD KI A REGISZTRÁCIÓS ŰRLAPOT!

Töltsd ki az alábbi űrlapot a szükséges adatokkal, és küldd el a jelentkezésedet az iskolai tréningre.

2. SZERETNÉD AZ ONLINE TRÉNINGET IS?

A regisztráció elküldése után ne zárd be az oldalt!
A rendszer automatikusan továbbirányít egy következő oldalra, ahol az iskolai tréning résztvevőjeként lehetőséged lesz kedvezményes áron megvásárolni az online tréninget is, 6 vagy 12 hónapos hozzáféréssel.

Az online tréning teljesen opcionális – a megvásárlásáról csak ezen a következő oldalon döntesz, és amennyiben szeretnéd, azonnal megvásárolhatod. Vásárlásod után azonnali hozzáférést kapsz tréning teljes anyagához.

3. FELVESSZÜK VELED A KAPCSOLATOT

A regisztrációd beérkezését követően az az oktatónk, akihez a tréningre jelentkeztél – felveszi veled a kapcsolatot.

E-mailben elküldi a tréninggel kapcsolatos további tudnivalókat, valamint a 9 900 Ft-os helyfoglaló előlegről kiállított számlát. Az Előleg összege nem plusz költség, hanem teljes egészében beleszámít az élő tréning részvételi díjába.

4. A TRÉNING FENNMARADÓ DÍJÁNAK RENDEZÉSE

Amint véglegessé válik a csoportlétszám, elküldjük a tréning fennmaradó díjáról szóló számlát. A fennmaradó összeg beérkezésével gyermeked helye véglegesen biztosítottá válik a tréningen.

Ezután nincs más dolgod – várjuk szeretettel a gyermekedet a tréningen!